J.A.

KERESEK VALAKIT


Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.

Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok -
Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.

Változik az élet mint egy gondolat,
Nincs állandó benne,csak egy pillanat.
Változzon hát életed,minden perc alatt,
Légy először boldog aztán
BOLDOGABB!!

Se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
Tudod, tudod már, miért?
Oly nagy a szerelem.
Megy az ösvény, menj tovább!
Kezemen
szögek sebe
élesen
Nem látod, hogy
vérzem?
Ne nézz hátra, lépegess
csöndesen.
S imádkozz, akár csak én,
hogy legyen kegyelem,
mert se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.

Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni,
Az eljövendő álmokat.

Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűrőm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgotha.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom -
A lelkedhez kapcsolom lelkem,
S mint régen, ismét álmodom.

Ha szeretlek. Ne adja isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!
De mért? Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt,
Többet ér egy hosszú életnél
Egy álmot nyújtó pillanat!

Voltam Nap
és voltam Hold is.
Voltam jó
és voltam rossz is.

Voltam csendes,
derűs álom.
Voltam vágy
remegő pilládon.

Voltam felhő
nyári égen.
Voltam dér
a téli réten.

Voltam szó,
édes a szádban.
Voltam könny
elhagyott ágyban.

Voltam sóhaj,
míg rám vártál.
Voltam csók,
ha rám találtál.

Voltam öröm
és fájdalom.
Voltam ember
...
és vállalom.

talán...
szép emlék leszek
nem halványuló öröm
kis láng, távoli évek
fakóvá vált árnyékai között

talán...
marad utánam néhány kedves
soha nem múló pillanat
mi minden rossz nap
ellenére Veled marad

talán...
csendjeid részévé válok
és derűs ráncot rajzolok majd
ahogy évek múlva
két szemedre hullva
emlékem előcsal csillanó harmatot
miközben arcod mosolyog

talán...
átsuhanok néha misztikus éjeken
szobádon, ágyad felett lebegek
látom egyedül maradt testedet
és táncolok majd ölelve
álomban járó lelkedet
és boldog leszek

...elfeledve, hogy mindezt
már nem lehet

csend van és én álmodok még rólad
most csengenek a gyöngyé vált szavak
elmúlt napok ködébe bújt reggel
gyorsan számol le a szerelemmel

hová tűntek a régi boldog évek
szenvedélyből lettek szenvedések
hová tűntek a vágyvirágos esték
mosolyunkon halványabb a festék

Nap sugara arcomra vág árkot
elfeledtem régen minden átkot
ölelő sok szép szava a múltnak
lopott csókok még utánam nyúlnak

hová tűntek a lelkesítő fények
ábrándjaim eddig elkísértek
hová tűntek az elringató éjek
érintések a bőrömbe égtek

csodákban még hinni tudok mindig
élek és ez így marad a sírig
nem engedem szélnek ifjú vágyam
el kell érnem mindent mire vártam

hová tűntek az ártatlan kis vétkek
gyertek vissza derűs nevetések
hová tűntek a múltba veszett képek
jobb lesz... ha most csendben tovább lépek

már fátylat sző ránk
a ködös alkonyat
csak távoli vágyként
látom arcodat
pillantásod
ezer év óta kísért
mégis elvesznek az évek
semmiért

számtalanszor
fonódott már egybe
csillagpor életünk
és látod
mégis csak külön
magányosan
egymástól távol
élhetünk

földi röghöz tapadt
égi vágyakozás
a lélek súlya
az örök várakozás
fényből font távolság
két ember között
most elválaszt
bár összekötött

örvénylő vonzás csillagot alkot
az Űr szétszórt porából
fénylő forróság lesz
a hideg-semmi honából
ilyen lehet
ha két lélek egyesül
születik Valami
és a Semmi megsemmisül

mint álom
mint oltalom
kísér majd dalom
és lépted bármerre visz
akarom
hogy újra rám tekints

szavak és könnyek
már nincs nyomuk tudom
karommal minden vétkem
eltakarom
a világon nincs más
nincs nagyobb hatalom

rezdül a dal
és szárnyal a vágy
kopár ágakon nyíló virág
mint messzi felhőkre
ült fel a Nap
mosolyod úgy hívogat

botladozik az esti szürkület
és mint kiürült üveg
gurul a földön
a régi boldogság
rezdül a pilla, borzas a haj
árva a lélegzet, de nincs semmi baj

álom volt csupán
ahogy eddig léteztünk
mégis érzed
most izzad két kezünk
szemed mélyén a megmaradt remény
remél, mint néhány szép költemény

egymásba öltik
elcsukló vágyaik
a szétfutó napok
és bár minden elmúlik
én mégis hiszek
és mégis itt maradok

szellő fut végig
fűszálak tengerén
csak nézzük egymást Te meg Én
és míg lassan végig simít
szelíd fényű, meleg fénysugár
emlékké válik a bús magány

moha között
könnycseppek száradnak
a magány nekidől
a vakolatlan házaknak

búzaszemekben évezredek óta
alszik a remény
hányszor hisszük azt,
hogy segít egy-egy költemény

mégis fák kérgébe faragott
szívek hirdetik csupán
marad valami
a szerelem után

alvadt alkonyok
ájult éjszakák
rongyossá szeretett
sötét, fülledt szobák

bágyadt nappalok
égő reggelek
szétzilált, összegyűrt,
elhamvadt szeretet

asztalokon folyik szét
a papírszagú lét
csak végzések őrzik
az összetartozás emlékét

mély és nehéz
a kimondott igazság
kerülget és sandán figyel
a vigyori valóság

zúgó patak sodorja
így a falevelet
mint parti köveket
hagyom el az éveket

sírj nekem, ha fáj
sírj nekem, de várj
sírj nekem, válts meg
sírj nekem, ne várj meg

sírj értem
fájó könnyeket
sírj
ha a szürke hétköznap
eltemet és vágyaiddal
egyedül fekszel
és a nap is egyedül kel
hűvös órák között
magányos üldözött

sírj értem
vágyó könnyeket
sírj
forró könnyeid
vörössé égessék lelkedet
mikor a napfény elveszett
érezd meg, hogy nem lehet
már nem égethetsz el
többé nem érhetsz el

sírj értem
sikoltó könnyeket
sírj
mert fáj az öröm
ha nélkülem néha rád köszön
ha felvillan egy-egy boldog pillanat
és tudod, egy perc múlva
semmi nem marad
mi engem idéz

sírj értem
elhaló könnyeket
sírj
öleld át a csendet
húzd magadhoz a távolság
messzi tereit
amikor az összetartozás
érzéki köteleit
tépni kezdi a feledés

sírj értem
szétfolyó könnyeket
sírj
borulj a földre
míg könnyeid
patakká dagadnak
és súgd el
az áradó folyamnak
mennyire vársz

sírj értem
megváltó könnyeket
sírj
találj rám
nyitott szívű álmaid
végtelen képei között
ismerj fel
a fák sárgult leveleiben
a szél békéjében
szelíd simogatása
üzenet tőlem

sírj értem...

soha nem hallottam
amikor sírtál
nem láttam könnyeid
megszáradni arcodon

a nevetésed is
csak távolról
ért hozzám
nem tudtam
éppen hol tartasz
utadon

bár mellettem
ültél
vagy álltál
tudtam
gyakran nagyon
távol jártál

szemedbe
csak néha néztem
félve
mélyen
akkor sem tudtam
csak reméltem
értek annyit
amennyit
Te értesz
belőlem

nem ért hozzám
a melegség
hideg függönyök
át nem engedték

lelked néha
mégis megérintette
testemtől elváló
lelkemet
de csak most érzem
újra
mennyire féltelek

menj távolabb!
vagy jöjj
egészen közel!
felejts el
vagy ölelj!

nincs már sok időnk!

megálltam az éjszakában
csillagok fénye rám borult
arcomra csorgott Hold ezüst-vére
árnyékom a földre hullt

hűvös csenddé dermedt az éj
képekbe fagyott a pillanat
felemelt karjaim között
meghalt minden mozdulat

lüktetett a sötétlő világ
szétáramlott benne vérem
fülembe suttogtak elvesző szavak
benne voltál a zúgó szélben

magányos fa volt a testem
viharok tépdesték ágaim
leveleim csábító szellőknek adtam
törzsem perzselték égő vágyaim

...és zokogni kezdtek bennem
minden fájdalmat felidéztek
az elhazudva őrizgetett
bőrömbe rejtett érintések

mert elfordulok, ha fáj
csodákra nem várok már
és Te sem adsz nekem
tüzes parazsat
hogy egy hétköznapi istenítéleten
bizonyítsam igazam

*

mert elfordulok, ha fáj
hiszen annyi játékot játszottam
ültem már trónuson
és feküdtem a tömlöc kövén
táncoltam bálokon
és vergődtem halálos ágyakon
kaptam tapsot és megvetést
könnyeket és harsány nevetést
folyton új szerepek álltak elém
új lélek költözött egyre belém
s testem lassan nem tudta
mikor kell mozdulni
és mikor kell várni csendben
elbújni a zaklató rendben
és otthont adni újra meg újra
szívet a gondolatnak
erőt az akaratnak
embert az Istennek

*

mert elfordulok, ha fáj
már nem tudok
már nem akarok mást
mert a hazugság bánt és éget
de igazat mondani vétek
magam vagyok bíró és elítélt
magam vagyok a vágy és akit kísért

*

mert elfordulok, ha fáj
hiába nézel rám
hiába válik haragod gyűlöletté
a nevetés elfojtott könnyekké
már nem mondom
már nem is hallom
már nem várom
már nem is akarom
sötét, mély titokká válik a vágyam
s mint fekete kötélen többszörös csomó
oldhatatlan vagyok és sokkoló...
...mert elfordulok, ha fáj...

Egyedül megélt csendek
társas magányok
üvegbe zárt hallgatásod
ma is kísért

emléked pókfonál
én légy vagyok
nem szólsz és
én is hallgatok

hány csillagrendszert
jártam már érted
hányszor vallottam meg
el nem követett vétkem

hányszor dobtam
pillantásomat az
eltékozolt, ráncossá aszott
pillanatokba

hányszor utaztam vércseppként
halványkék ereid hálózatán
miközben öled fogságában
váltam szabaddá

de most...
mintha itt sem lennél
darabokra szakadt vágyak
hevernek szerteszét a szobában

elfelejtett lábnyomaidba
könnycseppek hullanak
itt lebegő lélegzeted
még elém zuhan

halvány-fehér mozdulataid
mint madarak kísérik lépteim
sápadt falak csodálják
szavakkal festett képeim

érintéseid
bőrömre kérgesedtek
szétrepesztem az időt
mindenütt kereslek

minden pórusom utánad kiált
szívnálak magamba
de minden ki nem mondott
szavam a számra tapad

kereslek magamban
de Te másba rejted magad

Legtitkosabb könnyeink sosem jutnak el a szemünkig...

Dallam

mert felébred néha vágyón
valami szívet tépő fájdalom
látod, nyújtom a kezem
tűz fénye csillan arcomon
a messzi éjszakák
sötét árnyait űzzük el
és derűs perceket hoznak
napfényes holnapok

húzz magadhoz
ölelj!
szoríts!
ne nézz rám
ne bátoríts!
a hiteddé válok
a véred leszek
lélegzeted éltet
és én a ritmust adom Neked

elolvad a hajnal
feloldódik a sötét
megpihen fejed
testem átizzadt köntösén
nem vagyunk már
mik eddig voltunk
nincsen jövőnk
és nincsen múltunk
valami új születik
régi vágyainkból
egyetlen boldog sóhaj
az átélt fájdalomból

a csendet ordítom beléd
a csend lettem általad
fény zendül a holnap tengerén
árny játszik múltunk bélyegén
keresem a feketét a fehérben
keresem a vonalat a tenyérben
keresed a kezemet a kezedben
keresed a szememet a szemedben
keressük egymást
az idők kezdete óta
keressük a dallamot
mintha a miénk volna

Minden álmunk valóra válhat..ha van bátorságunk a nyomába eredni ...

...a neveddel alszom el

amikor fáradt utam
Napot kísérve véget ér
párnámba rejtem
elgyötört arcomat
karjaim a semmit ölelik
csendben ringatom el
árva magamat és
...a neveddel alszom el

üres utcákon bolyonganak
elárvult érzéseim
minden kapu zárva
hiába dörömböl
magára maradt szívem
csak a kongó visszhang
felel és végül
...a neveddel alszom el

havas hegycsúcsokon
gyönyörű szikrák csillannak
a fény hideg táncot jár
mindent elborít
a hófehér magány
épp ilyen üres a szobám
ahol egyedül kuporgok és
...a neveddel alszom el

zárt szemhéjjak mögött
a csend ül ünnepet
szivárvány-köröket ír
a sötétbe az álom
nappali szavaim az imént
itt zsongtak még
de most egyiket sem találom és
...a neveddel alszom el

csodás képek billennek át
az érzékelés peremén
még éber létem dobog bennem
való világom még fogva tart
de enged már a rációból font kötél
oszlik már a lehet, a nem lehet
tudatom függ egy pókhálófonálon és
...a neveddel alszom el

az éjszaka tengere ringat,
ölel, átkarol, hajamba túr
fülembe súgja
lágyan csobbanó vágy-dalát
csókokat küldenek álmaim
már messze visznek nyugtalan útjaim
még hangtalan motyogok és
...a neveddel alszom el

hányszor lesz még, hogy
furcsa-holdas éjszakán
ajkamon sóvár szavak fakadnak
sóhajaim nekiütődnek a falaknak
és a takaró alatt vacogó testtel
önmagamba görbült szeretettel
magányos éjjel, helyetted
...a neveddel alszom el

Hallgasd meg!

néha azt hiszem
már oszlik a csend
néha elhiszem
még van miért

néha azt hiszem,
hogy újra lehet
néha elhiszem,
hogy lesz kiért

néha azt remélem
várnak még szép napok
néha azt remélem
nem jönnek hiába-holnapok

néha arra vágyok
legyen szem mely rám nevet
néha arra vágyok
lágy karok öleljenek

néha nem hiszem,
hogy csak álmodom
néha elhiszem,
hogy kísérnek utamon

néha nem hiszem,
hogy minden hiába
néha elhiszem,
hogy nem vagyok bezárva

néha gondolok
még a múltra
néha csak
könnybe fúllva

néha gondolatban
még repülök
néha csak
kicsit szédülök

néha lelkedhez bújok
ha nem veszed észre
néha csókollak
de nem érzem én se

néha eltűnök
hírtelen
néha visszatérek
fénytelen

néha még érzek
néha nem remélek
néha még kérek
néha már nem félek

de néha már nem is élek.

Feladó neve:
Feladó email címe:
Címzett neve:
Címzett email címe:
Üzenet:

Feladó neve:
Feladó email címe:
Címzett neve:
Címzett email címe:
Üzenet:

magányos éjjelen

csavargó csillagok
kóborló mondatok
magányos éjjelen
ezüstös Hold ragyog

botorkál most a szél
új titkokról mesél
magányos éjjelen
ábrándos csend zenél

susogó levelek
bujkáló gyökerek
magányos éjjelen
könny csillan köveken

csobbanó víz mélyén
bánatos part mentén
magányos éjjelen
árvává öleltél

lépés hull nesztelen
sóhaj száll esztelen
magányos éjjelen
vágyárkok testemen

megérint az idő
a leghűbb szerető
magányos éjjelen
ő lesz a vezető

lebegni volna jó
mint vízen kis hajó
magányos éjjelen
part sosem látható