mert elfordulok, ha fáj
csodákra nem várok már
és Te sem adsz nekem
tüzes parazsat
hogy egy hétköznapi istenítéleten
bizonyítsam igazam
*
mert elfordulok, ha fáj
hiszen annyi játékot játszottam
ültem már trónuson
és feküdtem a tömlöc kövén
táncoltam bálokon
és vergődtem halálos ágyakon
kaptam tapsot és megvetést
könnyeket és harsány nevetést
folyton új szerepek álltak elém
új lélek költözött egyre belém
s testem lassan nem tudta
mikor kell mozdulni
és mikor kell várni csendben
elbújni a zaklató rendben
és otthont adni újra meg újra
szívet a gondolatnak
erőt az akaratnak
embert az Istennek
*
mert elfordulok, ha fáj
már nem tudok
már nem akarok mást
mert a hazugság bánt és éget
de igazat mondani vétek
magam vagyok bíró és elítélt
magam vagyok a vágy és akit kísért
*
mert elfordulok, ha fáj
hiába nézel rám
hiába válik haragod gyűlöletté
a nevetés elfojtott könnyekké
már nem mondom
már nem is hallom
már nem várom
már nem is akarom
sötét, mély titokká válik a vágyam
s mint fekete kötélen többszörös csomó
oldhatatlan vagyok és sokkoló...
...mert elfordulok, ha fáj...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése