Egyedül megélt csendek
társas magányok
üvegbe zárt hallgatásod
ma is kísért

emléked pókfonál
én légy vagyok
nem szólsz és
én is hallgatok

hány csillagrendszert
jártam már érted
hányszor vallottam meg
el nem követett vétkem

hányszor dobtam
pillantásomat az
eltékozolt, ráncossá aszott
pillanatokba

hányszor utaztam vércseppként
halványkék ereid hálózatán
miközben öled fogságában
váltam szabaddá

de most...
mintha itt sem lennél
darabokra szakadt vágyak
hevernek szerteszét a szobában

elfelejtett lábnyomaidba
könnycseppek hullanak
itt lebegő lélegzeted
még elém zuhan

halvány-fehér mozdulataid
mint madarak kísérik lépteim
sápadt falak csodálják
szavakkal festett képeim

érintéseid
bőrömre kérgesedtek
szétrepesztem az időt
mindenütt kereslek

minden pórusom utánad kiált
szívnálak magamba
de minden ki nem mondott
szavam a számra tapad

kereslek magamban
de Te másba rejted magad