már fátylat sző ránk
a ködös alkonyat
csak távoli vágyként
látom arcodat
pillantásod
ezer év óta kísért
mégis elvesznek az évek
semmiért

számtalanszor
fonódott már egybe
csillagpor életünk
és látod
mégis csak külön
magányosan
egymástól távol
élhetünk

földi röghöz tapadt
égi vágyakozás
a lélek súlya
az örök várakozás
fényből font távolság
két ember között
most elválaszt
bár összekötött

örvénylő vonzás csillagot alkot
az Űr szétszórt porából
fénylő forróság lesz
a hideg-semmi honából
ilyen lehet
ha két lélek egyesül
születik Valami
és a Semmi megsemmisül